Loading
  • 1.jpg
  • 2.jpg
  • 3.jpg
  • 4.jpg
  • 5.jpg
  • 6.jpg
  • 7.jpg
  • 8.jpg

Cikkek

A II. világháború befejezésétől napjainkig

A II. Világháború után a leggyorsabban a Vurstli tért magához és bár a háború alatt több látványosság megsérült, már 1945. május közepén fogadott látogatókat, igaz, szovjet fennhatóság alatt. A hangszóróból katonazene szólt, az óriáskereket már egy személlyel elindították. A valaha oly népszerű Panoptikumban a viaszszobrok meztelenül álltak, mert lelopták róluk a ruhát. Igaz, 1949-ben új lakók érkeztek: a kirakatba az akkori divatnak megfelelően felöltöztetett férfi és nő figurája került, lábuknál „Éljen az ötéves terv” feliratú tábla.  Végül a  Panoptikum sorsa is megpecsételődött:  1950-ben felszámolták, a bábukat elásták. Ugyanebben az évben az Angol Park és a Vurstli összevonásából és államosításából megszületett a Vidám Park, melynek kikiáltója 1951. augusztus 20-án így köszöntötte a látogatókat: „Elvtársak, elvtársnők, nincsenek csodák, tekintsék meg, mivel ámította egykor a dolgozó népet a reakció…”.

Akkoriban szinte semmire nem volt elég pénz, így a múzeumok felújítása elhúzódott.

A Műcsarnok helyreállítása Borsos László építész irányítása mellett zajlott. Először az épület külső részét állították helyre, majd ismét legyártották és visszahelyezték a Zsolnay kerámiaelemeket. Ezután helyreállították a belső tereket, és alkalmassá tették kiállítások rendezésére, majd az előcsarnok súlyosan megsérült Lotz freskóját Kákay Szabó György az 1950-es évek elején egészítette ki.
A Közlekedési Múzeum esetében a háború után csak arra volt erő és pénz, hogy a romokat eltakarítsák. 1946-ban kijavították a tetőt, 1949-ben terv született egy közlekedéstudományi központ felépítésére, melyben helyet kapott volna a múzeum is, de ennek megvalósítását ismét a pénz hiánya akadályozta meg. 1954-ben majdnem végzetes döntést hozott a Fővárosi Tanács VB Városrendezési Osztálya, amikor elhatározták az épület teljes lebontását. A munkálatok meg is kezdődtek, ám a döntéshozók meggondolták magukat.  A változatlanul 3000 m2 alapterületen újjáépített múzeum megnyitására végül több mint húsz évvel a háború befejezése után, 1966. április 2-án került sor. A Mezőgazdasági Múzeum esetében komolyan felmerült, annak lehetősége, hogy a múzeumot kiköltöztetik az óbudai Schmidt kastélyba, és az így megürülő épületegyüttest Úttörő Palotává alakítják. A terv azonban szerencsére csak terv maradt. Az Állatkert állatállományából mindössze 15 egyed maradt életben. Ám már 1945. május 1-én megnyitotta kapuit. A látogatókat meglepő kép fogadta: Nádler igazgató és munkatársai úgy döntöttek, hogy minden létező területet felszántanak, és olyan növényekkel ültetnek be, amelyek az állatoknak és az embereknek egyaránt élelemül szolgálnak. Így aztán a látogatókat káposzta ültetvény, futóbab, sóska, répa, paraj és karalábé ágyások, ízlésesen kialakított paprika és paradicsom sorok fogadták. A munkáskáderek egész országra kiterjedő területfoglalása az Állatkertet sem kímélte. Így lett 1948-ban az intézmény igazgatója egy cipőfelsőrész- készítő szakmunkás, aki szerencsére nem akart „önmegvalósulni”, így szakmai kérdésekbe nem szólt bele. Végül a háború után több mint tíz év telt el, amíg az Állatkert igazából elkezdhetett magához térni.

Az Iparcsarnok olyan komoly sérüléseket szenvedett, hogy le kellett bontani. A két szőnyegbombázás következtében a Széchenyi Fürdő 20%-a vált rommá. Szerencsére a gyógyfürdőt ellátó kút nem sérült meg, így a romok eltakarítása után a kádfürdő részleg már márciusban fogadta a szovjet katonákat. Májusban megkezdte működést a strand, majd a férfi termálfürdőt és a férfi és női népfürdőt is sikerült üzemképes állapotba hozni. Megsérült Budapest ostromakor a Millenniumi Emlékmű is. A déli kolonnádja közepét bombatalálat érte, II. Lipót szobra megsemmisült, Mária Terézia szobra is találatot kapott.


Az eldózerolt Regnum Marianum templom


1949-ben Pongrácz Kálmán polgármester tekintettel arra, hogy a május 1-i felvonulásokon a tömeg nem fért el a Hősök terén, javaslatot tett a Nagybudapesti Pártbizottság titkárának az emlékmű teljes lebontására. Szerencsére ebből semmi sem lett. Miközben 1955-ben egyfajta –a háborús sérüléseket eltüntető– helyreállítást végeztek, utolsó politikai beavatkozásként a jobb oldali kolonnádról eltávolították a Habsburg uralkodók szobrait és helyükre két erdélyi fejedelem és a magyar szabadságharcok kiemelkedő személyiségeinek szobrait állították.
A Városliget háború utáni mindennapjait két esemény alapjaiban befolyásolta. Az egyik a Sztálin szobor felállítása és az ezzel együtt járó pusztítás, a másik a Budapesti Nemzetközi Vásár terjeszkedése, majd 1972-es távozása.

Sztálin közelgő születésnapja alkalmából, 1949-ben született döntés, hogy a generalisszimuszról emlékművet készíttet és állíttat fel a főváros vezetése. A szobor monumentalitására vonatkozó elképzelések hónapról hónapra egyre nagyobb emlékmű felállítását vetíttették előre. Az eredeti tervekben egy bronzból vagy márványból készülő 5-6 m-es szobor terve szerepelt. 1951 tavaszán az a döntés született, hogy ne egy egyszerű emlékmű készüljön, hanem, foglaljon magába még egy dísztribünt is. Az elkészült tribün 19,99 m hosszú, 4,80 m széles és 1,75 m magas volt, a posztamens 3,20x3,48 m keresztmetszetű, melynek a földtől számított magassága közel 10 méter volt. A nyolc méteres szoborral így az egész emlékmű teljes magassága 18 méter lett. Mivel közben az is eldőlt, hogy az emlékmű a mai Városliget fasorral szemben, a Dózsa György út járdaszegélyétől 75 méterre kerüljön felállításra, szükségessé vált egy olyan tér kialakítása, melyben a hatalmas emlékmű „meg tudja mutatni magát”. Ennek érdekében Hősök tere és az Ajtósi Dürer sor között 360 méter hosszan 85 méternyire szélesítették a Dózsa György utat, ahol  60 ezer m2 követ, 48 ezer m2 betont, és 10 ezer m2 aszfaltot terítettek le. Hogy ez megvalósulhasson, le kellett bontani a villamos végállomást, a Regnum Marianum Templomot és a Városligeti Színházat, valamint az Almássy térre kellett telepíteni Csengery Antal szobrát.  A tér alkalmas volt milliós tömegfelvonulások megrendezésére, illetve egyes korabeli pletykák szerint a tér szükség esetén ideiglenes repülőgép le- és felszállópályaként is funkcionálhatott volna, ha a párt vezetőinek valamilyen okból sürgősen távozniuk kellett volna a fővárosból. A tér 1989-ig tömegrendezvények színhelye volt: rendeztek itt díszszemlét, és itt zajlottak a Május 1-i felvonulások is. A Mikus Sándor által készített 65 mázsás Sztálin szoborba beolvasztották Tisza István, Andrássy Gyula, Darányi Ignác szobrait is. A kivitelezés teljes költsége 9,5 millió Ft-ba került, ami a korabeli viszonyoknak megfelelően kb. 1150 ember egy évi átlagjövedelmével volt egyenlő.

A szobor avatását eredetileg 1951. december 21-re, Sztálin születésnapjára tervezték, de úgy döntöttek, hogy ne hétköznap legyen, mert akkor csak 15-20 ezer embert lehet mozgósítani. Inkább előrehozták december 16-ra (szombat), az avatáson 80 000 ember vett részt.

1956. október 23-án a forradalmárok közel százezer ember jelenlétében hatalmas ujjongás közepette ledöntötték a diktatúra jelképét. Sztálin testét a Blaha Lujza térig vonszolták, ahol végül teljesen szétverték.
A háború után sokáig nem volt BNV. Ennek számos oka volt: egyrészt, mert romokban hevert az ország, másrészt mert 1949 és 1955 között Rákosi Mátyásék felesleges hivalkodásnak tartották a vásárokat. 1946-ban az „Ipar a mezőgazdaságért” c. vásárra az akkor a háborús károk miatt még néptelen Állatkertben került sor. 1947-ben az éppen a felszámolás szélén álló Mezőgazdasági Múzeum adott otthont a vásárnak. 1948-ban Centenáriumi vásárt rendeztek, mely az első 3 éves terv és a testvéri szocialista országok eredményeinek bemutatásán túl az 1848-as forradalom és szabadságharc 100. évfordulója előtt is igyekezett tisztelegni.  1955-ben árusítással egybekötött Budapesti Helyipari Vásárt rendeztek, majd a töretlen fejlődés időszaka következett, miközben a vásár egyre nagyobb területet hasított ki a Ligetből.

1962 őszén a Nemzetközi Vásárok Szövetsége visszaállította a már 1925-ben megszerzett magyar tagságot, így ismét BNV néven lehetett vásárt rendezni. A vásár népszerűsége folyamatosan nőtt, de a 70-es évek elején világossá vált, hogy a Liget alkalmatlan ekkora vásár megrendezésére, ezért 1974-ben a BNV elköltözött a Ligetből.  A Királydombot a BNV épületek bontási anyagából, törmelékeiből, illetve a Városliget rendezése során kitermelt földből építették. Akkor még Szánkódombnak hívták. Az István, a király c. rockopera bemutatója révén vált vált híressé.  A Pántlika söröző valaha információs pavilon volt, ma is látható a Ligetben. A Petőfi Csarnok a BNV V. sz csarnokának átépítése során született. Az 1992-ben leégett Globe színház épületében működött valaha a Körszínház, mely eredetileg a BNV osztrák pavilonja volt.

A BNV egészségtelen területfoglalása ellenére  a város vezetése igyekezett a Liget egy részének pihenő jellegét megőrizni, erősíteni.
A Fővárosi Kertészeti Vállalat fennállásának 100 évfordulója alkalmából, 1967-ben építették ki az Olof Palme sétány és a Városligeti körút sarkánál a Kis Botanikus kertet. Arra szolgált, hogy a a látogatókat a növények szeretetére nevelje, és lehetőséget biztosítson kevésbé ismert növények bemutatására és megismertetésére is. Itt található a Városliget növényanyagának legértékesebb része: pl. libanoni cédrus, hamisciprus, liliomfa, fekete dió, vadkörte, csavart akác, óriás tuja, fanyarka, papíreper, piros virágú bokrétafa, sárga virágú bokrétafa, tulipánfa, mézesfa. Csobogó patakot, lugast, díszmedencét napozóval, esőtetővel ellátott kunyhót és sétányokat alakítottak itt ki. Itt állították fel a Tompa Mihály Emlékoszlopot is.
Külön ki kell emelni a  Vakok kertjét, mely svájci, osztrák és svéd példák nyomán a 1972-ben, a Vakok Szövetsége megalapításának 60. évfordulója alkalmából készült. A 4000 m2 elkerített és őrzött terület - mely csak a vakok és gyengén látók számára látogatható- tervezésénél és kialakításánál alapvető szempont volt, hogy leendő használóik nem látnak, viszont többi érzékszervük az átlagosnál érzékenyebb. Kerten belüli a tájékozódásukat a Braille írásos térkép, valamint a korláttal ellátott kiemelt növényágyakhoz vezető különböző burkolatú utak, és gyepfelület segíti. A korláton lévő bütyök vezeti a vak ember kezét a növényhez.. A kertben 4 féle fenyőfa található, tűlevelük más és más tapintású, de van itt mogyorófa, birsalma, szilva, eper, valamint szivarfa is. Az ágyásokba ültetett fűszernövényeket (bazsalikom, rozmaring, kakukkfű, citromzsálya, stb.) illatuk és tapintásuk alapján ismerhetik  és különböztethetik meg. A kert közepén akusztikus szökőkút működik. Főleg gyerekek használják a csőorgonát (különböző színűre festett, különböző hosszúságú fémcsövek, melyek fa bottal megütve különböző magasságú hangot adnak ki) és a pancsoló medencét. Tájékozódásukat szolgálta a medence közepén elhelyezett fémplasztika, melyet ismeretlen tettesek sajnos elloptak. Hinta, lengőteke, sakk és speciálisan kiképzett ping-pong asztal várja a pihenni, kikapcsolódni vágyó látássérülteket és családjukat. A kert időnként bensőséges hangulatú családi rendezvényeknek is helyt ad.

A nagy építkezések és beruházások szele mindig és visszatérően eléri a Városligetet. Az egyik ilyen évtizedekig napirenden lévő elképzelés a Nemzeti Színház Városligetben történő felépítésének terve volt. Már csak kevesen emlékeznek rá, hogy ez a gondolat először az 50-es évek elején került elő. Később, a hatvanas évek elején készített városrendezési koncepció szerint a Nemzeti Színház a Tabánban épült volna fel, míg a Városliget egy táncpalotának és egy zenepalotának adott volna otthont. Végül a Fővárosi Tanács döntött: a Nemzeti Színháznak a Városligetben kell felépülni. Sőt, már ekkor megszületett a terv egy kongresszusi- és egy ifjúsági központ Városligetben történő felépítése is.  Ha nem is akkor és nem is ott, de az ifjúsági központ 20 évvel később felépült: ez lett a Petőfi Csarnok. A  a helyszín megtervezésére kiírt pályázat győztese  a színházat a Gorkij fasorral (ma Városligeti fasor) szemben helyezte el, tőle jobbra lett volna az Ifjúság háza, balra pedig a kongresszusi- és koncertpalota.  Az új Nemzeti Színház felépítésére vonatkozó nemzetközi tervpályázatot 1965-ben hirdették meg. A színházon kívül az ünnepi felvonulások dísztribünjét is meg kellett tervezni úgy, hogy figyelembe kellett venni az újonnan felavatott Lenin szobrot. A pályázaton 92 alkotócsoport vett részt. Első díjat nem adtak ki, a két megosztott második díjat Hofer Miklós, valamint Jan Boguslawski és Bogdan Gniewiewski pályázatai nyerték el.  A színház helyéül a Dózsa György út Városliget felöli oldalát jelölték ki, szemben a mai Városliget fasorral.  A Lenin szobor szinte része lett volna az új színháznak, a terv szerint „bekapcsolását az új együttesbe egy alacsony kőfal és előtte víztükör biztosítja.” A Dózsa György út felől 70 m széles, teraszos lépcsőt terveztek. Ünnepségeken ez lett volna a protokoll vendégek lelátója. A dísztribün igényét a Dózsa György út felől, az épület széles, teraszos bejárati lépcsőzetébe iktatott 30 széles bástyaszerűen kiemelkedő terasszal oldották volna meg. 1966-tól Hofer Miklós vezetésével két évtizeden keresztül húzódott az épület tervezése - természetesen nem Hofer hibájából,


Hofer Miklós akvarellje a Nemzeti Színházról

végül 1985-ben kiadták az építési engedélyt. A Nemzeti Színház felépítéséhez szükséges pénz egy részét a kormányzat közadakozásból kívánta előteremteni. 
Kezdetben egyszerű számlabefizetésekkel, emlékbélyegek vásárlásával folyt a gyűjtés, majd jöttek a kommunista műszakok, jótékonysági kiállítások és koncertek. Gobbi Hilda kezdeményezésére 1987-ben kezdődött meg a Nemzeti Színházi téglajegyek kibocsátása. A százforintos jegyeken a tervezett Nemzeti Színház rajza volt látható. A nagy adakozási kampányból azonban nem gyűlt össze elegendő pénz, csupán 240 millió forint (ami 1989-ig 265 millióra duzzadt). Ez töredéke volt a hárommilliárdra kalkulált építési költségeknek. A kormányzat csalódott, mert az építési költség közel felét szerették volna adományokból összegyűjteni.  Az építkezés nem jutott messzebbre néhány fa kivágásánál, majd a színház ügye szép lassan lekerült a napirendről. Ezután hosszú csend következet. A nyolcvanas évek végén újra kiírták a Nemzeti Színház felépítésére vonatkozó pályázatot, de ekkor a tervbe vett helyszínek között nem szerepelt a Városliget. Az ügy ekkor is lekerült a napirendről.  1998-ban, az újabb felbuzduláskor ismét felmerült a Városliget, mint a Nemzeti Színház helyszíne, ekkor a megmaradt Hungexpo irodák helyére álmodta a színházat Siklós Mária. Ám ez a terv főleg a főváros vezetésének harcos ellenállása miatt megbukott. A Városliget "megúszta" a Nemzeti Színházat.


A tervezett Forma 1 pálya rajza



A Nemzeti Színház felépítésénél riasztóbb terv volt a Forma I magyarországi futamának Városligetbe telepítése. 1983-ban, amikor már előrehaladott tárgyalások folytak a FOCA (Forma1 Konstruktőrök Szövetsége) vezetőjével, Bernie Ecclestone-nal egy esetleges magyarországi futam megrendezéséről, komolyan felmerült, hogy az 1984. október 7-i futam Budapesten legyen.  A tervezett helyszín a Városliget volt. Szóba került más megoldás is, de Bernie Ecclestone mereven elzárkózott a Népligettől, vagy más városon kívüli helyszínről, mondván, hogy a Városliget környezete miatt lehetne a világ legszebb városon belüli pályája. A pálya 4200 m hosszú lett volna, 700 m-es start- illetve célegyenessel. Technikás, azaz lassú pályát terveztek, ahol az elérhető maximális sebesség a célegyenesben 300 km/h, az átlagsebesség 170-180 km/h. A környezeti adottságok miatt a pálya szélessége helyenként nem lett volna több mint a minimálisan előírt 9 m. A startot és a célt, valamint a boxutcát a mai 56-os Emlékmű helyére álmodták.  Úgy tervezték, hogy a start után a mezőny a híd előtt elhaladva ráfordul az Állatkerti körútra, majd elhagyva a Vidámparkot, a Kós Károly sétányon száguldott volna a Sörsátorig. Itt balra kanyarodva a Városliget körúton a Műszaki és Közlekedési Múzeumnál fordultak volna rá a Zichy Mihály útra, végül a Regnum Marianum emlékműnél kanyarodtak volna rá a célegyenesre.
60 ezer álló és 40 ezer ülőhelyet terveztek – ezeket mobil tribünök kialakításával kívánták megoldani. A szervezők 60 millió Ft-os bevételre számítottak, ami nyereséget az első évben egyáltalán nem eredményezett volna, mert a kiadások is nagyjából ennyit tettek ki. A további évekre már tisztes hasznot reméltek, mert a munkák jórészét még egyszer már nem kellett volna elvégezni (pl. a pálya kiépítését). Szerencsére győzött a józanész, és a Hungaroring máshol épült fel.

A Városligetben rengeteg műemlék, szobor, emléktábla található. Az ezekből összeállított gyűjteményt megtekintheti Ön is. A II. világháború után a gyűjtemény számos darabbal gyarapodott: Anna Lind emlékkő, Olof Palme emlékmű, Sir Winston Churchill és Ronald Reagen mellszobra, Lugosi Béla szobra, stb. A sorból most négyet emelünk ki: Lenin szobrát és a Tanácsköztársasági Emlékművet, leginkább azért, mert már nem láthatók régi helyükön, az Időkereket és az 56-os emlékművet pedig azért, mert ha hinni lehet a híreknek, a nem túl távoli jövőben eltünnekj elenlegi helyükről.
Egy Lenin budapesti szoborának felállítására vonatkozó terv már 1953-ban megszületett, de számos ok miatt - egyebek között az 1956-os forradalom - miatt csak 1965-ben került sor felavatására. Pátzay Pál alkotását a Dózsa György úton, nem messze a hajdani Sztálin szobortól állították fel. A szobor az „emberbarát” Lenint igyekezett megformálni, amelynek monumentalitását a mögötte emelt 15 m magas, svéd gránittal burkolt pillér adta. Ennek magassága a mellé szánt új Nemzeti Színház elképzelt párkánymagasságának felelt volna meg. A szobrot 1989-ben, Nagy Imre és mártírtársai újratemetése előtt nem sokkal felújításra hivatkozva teljesen beállványozták, majd elszállították, „hiszen már két éve nyilvánvalóak a szerkezeti problémák”. Anélkül, hogy visszakerült volna, 1990 közepén szép csendben elbontották az építészeti részeket is. Az érdeklődők a szobrot ma a Szoborparkban tekinthetik meg.
A Tanácsköztársasági Emlékművet a Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulóján, 1969-ben avatták fel. Kiss István szobrász az emlékmű elkészítéséhez Berény Róbert 1919-es Fegyverbe! Fegyverbe! című plakátjának motívumát használta fel. A nyolc méter magas, hat tonna súlyú bronzfigura a Hofer Miklós által tervezett 20x21 m méretű spirálisan emelkedő talapzaton az egykori Regnum Marianum Templom helyén lett felállítva, melyet éppen a Tanácsköztársaság bukásának emlékére építettek 1931-ben. Mérete – a Lenin szoborhoz hasonlóan a tribün helyére tervezett új Nemzeti Színház arányaihoz igazodott.  Az emlékmű elhelyezésének egyik célja az volt, hogy a Lenin szoborral együtt a különböző felvonulások, rendezvények állandó díszlete legyen. Az eredeti plakát lendületéből a szobor semmit sem örökölt. A Ligetből kirohanó monstrum meglehetősen groteszk látvány volt, soha nem vált elfogadottá és soha nem épült bele a városképbe.  A korabeli humor a "Fürdőmester szobra"-ként vagy a "kabinos szobraként" is emlegette, miszerint a fürdőmester a Széchenyi Fürdőből ordítva rohan egy vendég után, kezében annak ottfelejtett törülközőjével. A szobor eltávolítása (1990) óta a talapzat maradványa spontán emlékműként él tovább: itt állították fel a Regnum Marianum Emlékkeresztet.

Az Időkerék, a világ legnagyobb homokórája Janáky István tervei alapján készült. Eredetileg nem csak a tengelye körül forgott volna, hanem acélsíneken évente tizenkét és fél métert gördült volna a Dózsa György úttal párhuzamosan. Hatvannégy év alatt jutott volna el a végpontig, az Ajtósi Dürer sorig. 1999. december 31-én, az ezredfordulós ünnepségsorozat apropóján és idején akarták fölavatni. Végül az Időkerék Magyarország Európai Uniós csatlakozásának pillanatában, május 1-jén 00.00-kor indult be. A gigantikus homokóra 8 méter átmérőjű, 2,5 méter széles, vörös gránitból, rozsdamentes acélból és golyóálló üvegből készült, 7 tonna "homokot" magába foglaló, elforgatható, egészében 60 tonna súlyú alkotás. Belsejében finomszemcsés homok hullik az alsó részbe. A 4,5 köbméternyi, különlegesen kopásálló, tiszta és páramentes, mesterségesen előállított üveg granulátum pontosan egy év alatt pereg át az egyik tartályból a másikba. Működése során kezdetben komoly nehézségek merültek fel, nem bírta az időjárás viszontagságait, beázott. Ezt a problémát sikerült megoldani, de mind a mai napig nincs gazdája az Időkeréknek. A tervek szerint turista szenzációnak szánták, azt remélték, hogy külföldiek tízezrei nézik majd meg és Magyarország igazi turista attrakciója lesz. Ehhez képest környékét felveri a gaz, igazából senki sem tudja, hogy mit szeretne szimbolizálni, turisták csak elvétve tévednek oda.
Az 1956-os Emlékmű napjaink egyik legvitatottabb emlékműve. 2004. augusztus 25-én a kormány határozatban döntött arról, hogy 2006. október 23-ára készüljön el az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékműve a volt ›Felvonulási téren. A helyszínül a szakértőkből álló 1956-os Emlékévet Előkészítő Emlékbizottság az 1956-ban ledöntött ›Sztálin-szobor helyét javasolta. A Fővárosi Közgyűlés egyhangú döntéssel ajánlotta fel a területet. A Miniszterelnöki Hivatal pályázatot írt ki az emlékmű megtervezésére. Magyarországon ez volt az első művészeti jellegű nemzetközi közbeszerzési tervpályázat. A zsűribe a magyar képzőművészeti és építőművészeti szövetségek, egyetemek delegáltak szakértőket. A beérkezett 79 pályaműből a zsűri legjobbnak az  I-Ypszilon alkotócsoport (Emődi-Kiss Tamás, Papp Tamás építészek és György Katalin, Horváth Csaba képzőművészek) terveit ítélte, így az emlékmű az ő elképzeléseik alapján valósult meg. Az emlékmű 35 m él hosszúságú, ékszerű, háromszög alaprajzú tömb, melynek csúcsa a Városligeti fasor felé mutat. A rozsdamentes acélék 56 fokos, magassága 1,9 m-ről 8 m-re emelkedik. Az ékszerű műalkotást hátulról előrefelé sűrűsödő, majd tömörödő vasoszlopok alkotják. A hátsó - a Városliget felé eső - oldalon az oszlopok egyre ritkulóbban, onnan a mű harmadáig be lehet menni közéjük. Ezután az oszlopok mind szorosabban helyezkednek el, s végül teljesen tömör csúcsot alkotnak. Az oszlopok keresztmetszete 23x23 cm, falvastagságuk 1 cm. A 40 méteres sugarú félkör a Városliget felé kissé lesüllyesztett, 23x23 cm-es kockakővel burkolt. A szobor csúcsa mintegy felhasítja, "felgyűri" a felvonulási útvonal burkolatát. A múzeumLiget koncepció kapcsán  felmerült egy másik helyszínre történő áthelyezése.

Mára a Városliget valamennyi múzeuma megújult, rekonstrukciójuk nagyjából befejeződött. A Szépművészeti Múzeum térszint alatti bővítésének terve az egyik legnagyobb új építésű budapesti kulturális beruházás lett volna. A hosszas viták után kialakult terv megvalósítását a kormány az utolsó utáni pillanatban lefújta, így a múzeum további felújítása várat magára.

Mint történelme során állandóan, változatlanul helyhiánnyal küzd a Közlekedési Múzeum. Annak ellenére, hogy a 80-as évek közepére megvalósult a Múzeum bővítése, nem jutott hely a Repüléstörténeti Kiállításnak. Kényszermegoldásként az 1985-ben, a BNV egyik csarnokának romjain felépült Petőfi Csarnok emeletén kaptak helyet a repülők. A körülmények áldatlanok, télen nincs fűtés, a repülők fokozottan ki vannak téve a rozsdásodás veszélyének, állagmegóvásu komoly összeget emészt fel.
Különös és megnyitása óta vitatott "színfoltja" a Városligetnek a Petőfi Csarnok. Miután a húsz esztendőt megért Budai Ifjúsági Park életveszélyessé vált, 1981-ben a KISZ Központi és Budapesti Bizottsága korábbi kezdeményezésére a Fővárosi Tanács a volt Iparcsarnok helyén álló, bútorraktárként funkcionáló volt BNV csarnok, azaz a Petőfi Csarnok ifjúsági szabadidőközponttá való átépítése mellett döntött. Ezt követően Halmos György építész és Tihanyi Judit belsőépítész tervei alapján megszülettek egy új ifjúsági szórakoztató intézmény első vázlatai, amelyet az egykori közel 5500 m2 -es, ekkor már üresen álló volt BNV-pavilon köré rajzoltak.  

Az ország éppen aktuális gazdasági nehézségeinek csúcspontján a főváros, a KISZ és az Állami Ifjúsági Bizottság által összeadott pénz nem volt elegendő a nagy belmagasságú, mintegy 45 ezer m3 térfogatú csarnok egészének átépítésére. Így történt, hogy az épület felső szintjére a már említett repüléstörténeti kiállítás költözött.  A Petőfi Csarnok 1985 tavaszán nyílt meg. Azóta is a főváros egyetlen ifjúsági szabadidő központja. Az akkori viszonyok között korszerű hang - és fénytechnikával volt felszerelve, a nagyterem folyamatos levegőcseréjét pedig hatalmas szivattyúk biztosították. A szabadtéri színpad fedésének acélszerkezete és ponyvaborítása Majoros Gábor építész munkája. 2006 augusztusában egy vihar széttépte a ponyvát,  melyet azóta Majoros eredeti, saját tervei alapján újjáépített. Az épületben U alakú előcsarnok fogja közre a nagytermet, egyik szárában 3 klubszoba található. 930 m2-es (2500 férőhelyes) nagyterme, hatalmas –6000 főt befogadó– szabad tere, klubjai helyt adtak és adnak ma is rock-, jazz és folk koncerteknek, gyermekprogramnak, divatbemutatóknak, vásároknak kiállításoknak. Az elmúlt 26 évben a rockzene számtalan világsztárja adott itt koncertet: pl. Robert Plant,  az Asia együttes, a Nirvana, a Ten Years After. A jazzmuzsika nagyjai közül többek között a Chichago, Joe Zawinul, Frank Zappa, Jan Garbarek, az SBB adott nagysikerű koncertet. Szinte mindenki, aki számított a magyar rockzenében, fellépett a PeCsa színpadán: Omega, Edda Pokolgép, P. Mobil, Karthago, Tankcsapda, stb., stb. Itt tűnt fel a Bonanza Banzai. Innen nőtt ki a Trafó kortárs művészetek háza. 2011-ben a Fővárosi Önkormányzat a Petőfi Csarnok intézményt megszüntette, a helyet pedig egy vállalkozó üzemeltetésébe adta.
 


Az Állatkert legújabb szenzációja a Varázshegy - fotó: Bagosi Zoltán

 

Napjainkban az egyik kiemelt fővárosi fejlesztés során a Műjégpálya rekonstrukciója és turisztikai funkcióbővítése valósul meg. Először a mesterséges jégpálya rekonstrukciójára került sor, majd a második ütemben megtörténik az 1893-ban neobarokk stílusban épült, azóta nagyon leromlott állapotú, műemlékvédelem alatt álló főépület teljes és korhű, a kiemelt idegenforgalmi területhez illő felújítása, a II. világháborúban lebombázott épületszárny újjáépítésével együtt. Mint a "Városliget kapuja", a főépület képessé válik a főváros kiemelt területére érkező külföldi és belföldi vendégeket kiszolgálni, létrejön a turistákat kiszolgáló fogadóközpont számtalan, a Városligetben eddig hiányzó funkciókkal. Feladata a Városliget és Hősök tere környezetébe érkező turisták Budapest és térsége, valamint a Városliget más intézményeinek turisztikai, kulturális, gasztronómiai és sport jellegű szolgáltatásairól teljes körű információ szolgáltatás és az ilyen intézmények, illetve programokra való belépők értékesítése.

Talán a legnagyobb változás az Állatkertben zajlott le. A háború után több mint tíz év telt el, amíg az Állatkert elkezdhetett magához térni. Az új igazgató, Anghi Csaba vezetésével felszámolták a háborús károkat, hozzákezdtek az állatállomány tervszerű bővítéséhez. A Kert néhány éven belül talpra ált, javultak az állatok életkörülményei, megindultak a rendszeres kutatómunkák. Több új érdekes állatfajt is beszereztek, felújították az épületek jelentős részét és az állatkert bekapcsolódott a veszélyeztetett fajok megmentése érdekében folytatott fajmegőrző munkába. Az 1990-es évek közepétől kisebb magszakításokkal dr Persányi Miklós az Állatkert igazgatója. Az elmúlt másfél évtized gyakorlatilag teljesen megújult az az Állatkert. Számos állatház megújult, befejeződött a Pálmaház felújítása, elkészült az új Elefántház, újjászületett az Akvárium és a régi Majomház, új Papagájlak és Pápuaház épült, emellett a régi tervek figyelembe vételével, újra felépült a tóparti Krokodilház. A 2012. év nagy eseménye volt a Nagysziklában kialakított interaktív kiállítóhely, a Varázshegy átadása. A jelenlegi fejlesztések sorába tartozik az oroszlánoknak is otthont adó állatház korszerűsítése, egy új India Ház átadása. Hamarosan megoldódik az állatkert termálvízzel való fűtése és a közeljövőben a kert a Vidámpark területén kezdhet új fejlesztésekbe.

JOGOK, FELHASZNÁLÁS, OLVASSA EL FIGYELMESEN!

A századfordulótól a II. világháborúig

Miközben tovább folyt a Millenniumi Emlékmű építése, 1906. december 1-jén Ferenc József jelenlétében ünnepélyes keretek közt átadták a Műcsarnokkal szemben lévő területen (valaha itt állt a Feszty körképnek helyet adó épület) a Schickedanz Albert által tervezett  10300 m2 alapterületű Szépművészeti Múzeumot,  (melyből 6500 m2-en helyezkedtek el a képtárak , 3800 m2-en pedig a szoborgyűjtemény)   

Sajnos minden erőfeszítés ellenére az Állatkert ismét fokozatosan csőd közeli helyzetbe csúszott.  Egy kilábalási kísérletnek szánták, hogy 1904-ben igazi bikaviadalt rendeztek, ám a kísérlet kudarcba fulladt. 1907-ben a főváros sietett az Állatkert megmentésére úgy, hogy megvásárolta az állatokat és az épületeket, majd hozzáfogott egy gyökeresen más alapokon nyugvó Állatkert terveinek kidolgozásához.  A terv megvalósítása 1912-ig tartott, az átépítés idejére az Állatkert bezárt. Először kettéosztották a kert területét, egy részét átengedték a mutatványosoknak, a maradék területen igyekeztek elhelyezni az állatokat. Az  épületek többségét  elbontották, s helyükön újakat emeltek. Több állat számára rács nélküli szabad kifutót építettek, melyeket száraz –és vizes árkok, megmászhatatlan műsziklák határoltak. Két ilyen műsziklát építettek, a kisebb belsejében rendezték be a Barlang mozit. Az átépített Állatkert 1912. május 20-i megnyitóján igen gazdag gyűjtemény fogadta a látogatókat: egyebek között antilopok, gazellák, elefántok, vízilovak, jeges -, barna –és örvös medvék, jaguár és hópárduc, gibbonok, csimpánzok, zsiráf és sok-sok madár. Külön érdekesség, hogy a világon először a pesti Állatkertben alapítottak állatóvodát.


Ős-Budavár mulatónegyed


Ős-Budavár – a kontinens legnagyobb mulatónegyede - az Ezredévi Kiállítás után jórészt támadások kereszttüzében még jó pár évig működött. Hála a remek tömegközlekedésnek (földalatti, omnibusz, stb), miközben a városi szórakozóhelyek, vendéglők szinte kongtak az ürességtől, itt mindig teltház volt. Ennek ellenére a vállalkozás évről évre egyre nagyobb veszteséget termelt. 1908-ban a kontinens legnagyobb mulatókomplexuma végleg és visszafordíthatatlanul csődbe ment.

Az életveszélyes állapotba került és ezért 1899-ben bezárt a  Mezőgazdasági Múzeum. Újjáépítésére a század elején neves közéleti személyiségek (Benczúr Gyula, Fadrusz János, Lotz Károly, Stróbl Alajos, Zala György, Lyka Károly és mások) részvételéve mozgalom indult, melyhez a sajtó és a múzeumi szakma is csatlakozott. Azt követelték, hogy a Múzeumnak helyet adó történelmi épületegyüttest (a Vajdahunyadvárát) ismét építsék fel, ezúttal már tartós anyagból. Követelésük találkozott a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium támogatásával, így 1902-ben meg is indult a Mezőgazdasági Múzeum  újbóli felépítése. 1904-re elkészült a reneszánsz és gótikus épületcsoport. Ezt követően a könyvtárnak szánt Jáki kápolna épült újjá, majd befejezésül a barokk szárny készült el. 1914-től a környékbeli hívők kérésére a Jáki templomot már szakrális célra használták. Az újból felépített múzeumot 1907. június 9-én ünnepélyes keretek között maga Ferenc József adta át, aki magyar királlyá koronázásának 40. évfordulója alkalmából érkezett Budapestre. Az eredmény minden képzeletet felülmúlt: a múzeum 35 termében bemutatásra került 28 téma teljes keresztmetszetet adott a kor magyar mezőgazdaságáról.

1906-ban határozat született a Vurstli Népligetbe történő „kitelepítéséről” ám a kiköltözés meg sem kezdődött.  Viszont 1908-ban a megnyílt az Angol Park, amely egészen más, új, friss színt hozott a tömegszórakoztatásba. Ráadásul az Állatkert 1912-es bővítése is érzékenyen érintette a mutatványosokat, csökkent a területük, csökkent a bevételük. Ekkor ismét felmerült a költözés, most már több mutatványos át is települt a Népligetbe. A Vurstlit ekkor  a kimenős bakák, cselédek és más szegényebb osztályok látogatták, az urak és hölgyek inkább az elegánsabb és drágább Angol Parkba jártak.

Az Artézi Fürdő népszerűsége és sikere következtében már az elmúlt század végén felmerül bővítésének gondolata.  A tervek elkészítésére Cziegler Győző kapott megbízást, majd halála után Dvorzsák Ede és Gerster Kálmán irányították az építkezést. A fürdő tényleges építkezése csak 1909-ben kezdődött. Már befejezéshez közeledett a kivitelezés, amikor 1913-ban a székesfővárosi közgyűlés úgy határozott, hogy a fürdő mellé gyógyszállót is építtet. (Ez azóta sem épült fel). A Széchenyi Fürdő ünnepélyes átadására 1913. június 16-án került sor. A minden szempontból korszerű gyógyfürdőben 51 magánfürdő, közel 200 fő egyszerre történő fogadására alkalmas férfi és női gőzfürdők valamint 170 fős férfi és női népfürdő kapott helyet. Az fürdőépület nem csak korszerű, hanem szép is volt.  A  kupolacsarnok boltozatát üvegmozaik díszítette, melyet Róth Miksa, a kor leghíresebb üvegművésze készített, a szobordíszeket Maróti Géza, Róna József, Telcs Ede, Vastagh György, Bezerédy Gyula, Istók János és Markup Gyula alkották. A szobrok egy része még ma is látható.

Az I. Világháború nem hagyta érintetlenül a Városligetet: a Műcsarnokban hadikórház működött, bár az üvegtetejű termek teljesen alkalmatlanok voltak kórházi célokra. Hogy a betűző nap ne bántsa a sebesülteket, az üveg és bádogtetőt két réteg mésszel vonták be, amit az eső feloldott és a réseken át befolyó meszes víz hatalmas károkat okozott. A Széchenyi Fürdő sem járt jobban: tetőzetének és kupolájának vörösréz borítását és villámhárítóját leszerelték és hadianyaggyártásra használták. A háborúba besorozták a Beketow Cirkusz közel 100 fantasztikus lóból álló ménesének háromnegyedét. A világháborút követően az  1919-es Tanácsköztársaság kitörése számos további nem kívánt változást hozott.  A Millenniumi Emlékmű már meglévő Habsburg szobrait levették talapzatukról, Ferenc József szobrát pedig összetörték. (Tervbe vették Rudolf trónörökös szobrának ledöntését is, de erre nem került sor.) A még teljesen el nem készült emlékművet ténylegesen és szimbolikusan is átöltöztették, 1919. május 1-re Pogány Móric és Falus Elek tervei alapján teljes egészében vörös lepellel borították be, rajta felirattal: Világ proletárjai, egyesüljetek! Az így beburkolt két ív külső széleire Uitz Béla festett egy munkás és egy parasztfigurát. Gábriel arkangyal szobrát is elrejtették, hatalmas vörös obeliszkké alakították, elé egy szoborcsoportot helyeztek, mely Marxot egy vasmunkás és egy bányász társaságában ábrázolta. Ezt a szoborcsoportot is Zala György készítette.

A proletárdiktatúra bukása után a Habsburg szobrokat visszaállították és igaz, hogy csak 1926-tól, de tovább folyt az emlékmű építése, melynek ünnepélyes átadására 1929. május 26-án Horthy Miklós kormányzó jelenlétében került sor.


A Millenniumi Emlékmű vörös leplekben a Tanácsköztársaság alatt



A világháborút követő gazdasági recesszióból ha nehezen is, de kikászálódott a Városliget és elindult egy lassú fejlődés.

Bár a világháború után sokan elpártoltak a Vurstlitól, de a mutatványosok újabb produkciókat vetettek be a közönség visszacsábítására: a ruha nélkül táncoló három gráciát, a kínzókamrában a tű szúrását hang nélkül tűrő fiút, vagy az üvegcserepeken sétáló „hercegnőt”. Minden erőfeszítésük ellenére a 20-as években már csak tengődtek a mutatványosok: kiadásaik nőttek, bevételeik csökkentek. A Vurstli utolsó költözése, pontosabban összeszorulása 1926-ban, a Széchenyi strandfürdő építése kapcsán történt. Ekkor szorultak vissza az Állatkert és az Angol Park közötti ún. Mutatványos térre. A Vurtsli 1938. július 13-án látványos karnevállal ünnepelte 100. születésnapját.  Hatalmas ünnep volt, évek óta ekkora tömeget nem látott a Liget, akadt olyan is, aki erre a napra szabadságot vett ki, hogy láthassa a majomembert, a cowboyokat és Annuskát, a 9 éves, több mint 100 kilós kislányt. Fellépett a 3 Latabár testvér, Mezei Mária, Keleti László is, volt dizőzverseny és tehetségtelenségi verseny is. Ám ahogy elmúlt az ünnep eufóriája, minden ment tovább, mint régen.

A strandfürdőzés népszerűsödése miatt felmerült a Széchenyi Fürdő bővítésének ötlete. A terveket Francsek Imre építész készítette.  Az  ünnepélyes átadására 1927. augusztus 19-én került sor. Ekkor többek között átadtak egy új főépületet, egy nyitott teraszt, zárt férfi és női napozót, elkészült egy 50 m-es úszómedence, két végén egy-egy félkör alakú strandmedencével, valamint kiépült egy 2800 m2 –es homokos strandrész is. A hatalmas épületszárny közreműködő művészei között találjuk többek között Beck Ö. Fülöpöt, Pátzay Pált, dr Medgyessy Ferencet és Margó Edét. Közben kiderült, hogy a régi forrás vize a megnövekedett igényeknek már nem biztosít elég vizet, ezért a főváros egy új kút fúrásához adott engedélyt, 1938-ban készült el és az 1240 méter mélyből feltörő napi kb. 5 millió liter 77 fokos víz bőven meghaladta a fürdő vízszükségletét, ezért felépült egy szökőkút és egy ivócsarnok is (Szent István ivócsarnok).

A Tanácsköztársaság „hozadéka” volt a Regnum Marianum Templom, melyet a Tanácsköztársaság bukása iránti hálából emeltek. Alapkövét Horthy Miklós kormányzó jelenlétében rakták le és 1931. június 14-én Serédy Jusztinián bíboros, esztergomi érsek szentelte fel. A neoromán stílusú épület alatt altemplom létesült Az 1820 négyzetméteres templom formájában a jeruzsálemi Szent Sír templomot idézte, tornyát pedig a Szent Korona másolata díszítette. Csaknem 2500 ember befogadására volt alkalmas.

A II. világháború vége felé, 1944. július 2-án és szeptember 17-én bombatámadás érte a Városligetet, később a német és szovjet csapatok kereszttüzébe került. Ennek következtében az összes épület és műemlék kisebb nagyobb sérüléseket szenvedett. Súlyosan megsérült a Szépművészeti Múzeum, e mellett súlyosbította a helyzetet, hogy az intézmény igazgatója, Csáky Dénes révén a legértékesebb műkincsek nyugatra kerültek. Erősen megrongálódott a Műcsarnok is,  az előcsarnok Dózsa György úti fala és a mennyezet egy része leomlott. Teljesen romba dőlt a Mezőgazdasági Múzeum reneszánsz épületének nyugati szárnya, megsemmisült a Lőcsei óratorony és az eperjesi Rákóczi ház. Az Iparcsarnok kiégett, tetőszerkezete elpusztult. A Közlekedési Múzeum  épületének közel 35%-a megsérült, a bombázás okozta károkat tovább fokozták fosztogatások és a kisebb nagyobb tüzek, amelyek főleg a gyűjtemény további pusztulását okozták. Erősen megrongálódott a Gerbeaud kioszk, a Székesfővárosi Pavilont a háború alatt a németek raktárnak használták, a bombatámadásoktól súlyosan megrongálódott. A Virágkiállítás épülete leégett, az Állatkert 2500-as állatállományából mindössze 15 egyed maradt életben. Ezen kívül szobrok tucatjai semmisültek meg.


 

Az 1885-ös kiállítás

Az első iparkiállítás Magyarországon az 1842-es „Első magyar iparműkiállítás volt”. Ezt gyors iramban követte az 1843-as és az 1846-os kiállítás, majd hosszú szünet után az 1867-ben újjáalakított Iparegylet kezdeményezte, hogy 1871-ben rendezzenek „Magyar Általános Kiállítást” a Városligetben. Erre akkor nem került sor, mert az 1873-as Bécsi Világkiállítás előkészületeire elfogyott az összes pénz. Az Iparegylet következő kezdeményezése 1879-ben indult, ekkor úgy tervezték, hogy 1884-ben megnyílhat a kiállítás. Ekkor meg a fővároson bukott meg az ötlet, mert a főváros törvényhatósága csak akkor volt hajlandó támogatni a gondolatot, ha nem az Iparegylet, hanem a kormány vállal felelősséget a kiállításért. Ez akkor elmaradt, de 1883-ra már minden akadály elhárult, mert ekkor az 1885. évi Általános Kiállítás megrendezését törvénybe iktatták. Helyszínül a Városligetet választották.


A kiállítás területe a Városligetben az Iparcsarnokkal



A kiállítás feladata a hazai gazdaság és kultúra minden ágának alapos bemutatása, „önmagunk megismerése” volt. „Nem a rendkivüliségek, a sajátlagosságok megismertetése fog hasznára válni az országnak és magának a kiállítónak, hanem az, ha be tudjuk bizonyítani, hogy állandó, használható munkát tudunk előállítani, hogy gondosan ápolt, egészséges és messze távolba is elszállítható ipari és gazdasági terményeinkkel kiáltjuk a versenyt”. A szervezést 61 tagú bizottság irányította. Minden egyes kiállított termék komoly előbírálaton esett át, melynek során 3 feltételnek kellett megfelelni: 1. általában kiállításra bocsáthatók-e? 2. az egyes csoportok számára kibocsátott külön utasításoknak megfelelnek-e? 3. azok a magyar korona területén termeltettek-e, vagy lényeges részükben a magyar korona területén állíttattak-e elő? A pótkiállításokkal együtt 300 ezer m2 összterületen a magyar kiállítók mellett 200 külföldi cég is bemutatkozhatott. Az állandó kiállításon kívül még 21 időleges kiállítást is tartottak (pl. Hízott juhkiállítás – május 17-24., Élő méhek nemzetközi kiállítása - augusztus 20-30., vagy Agancs kiállítás – október 15-22.) A kiállítás idejére a parlamentben az ellenzéktől is a legmesszebbmenő lojalitást várták el. „Az Országos Kiállítás tartamára szánt hónapokat politikai agitációkkal, polémiákkal s a kölcsönös kritizálásnak kíméletlenségeivel nem célszerű megzavarni.” (Pesti Napló 1885. július 1.)

A kiállítás előkészítésével kapcsolatos munkák ismét alakítottak a Városligeten: elkészült a Stefánia (a mai Olof Palme sétány), szabályozták a tavat, és ismét átalakították a rundót. A kiállítás céljára emelt 105 épület (melyek egy részét id. Bobula János építész tervezte) miatt sok fát ki kellett vágni. „A heves felszólalásra okot adó fakivágás csakis a nagy iparcsarnok és a főbejárat közti nyugoti részen történt. … Miután pedig a feltöltött szabad tér parkirozva, csatornázva és gyönyörűen világítva lett, az előbb felháborodott közvélemény csakhamar nemcsak megnyugodott, hanem arról is meggyőződött, hogy a városliget ezen tündéri fényben ragyogó ugynevezett >>corso<< létesítése által elannyira nyert díszében, hogy ezt jövőben is fenntartani kellene” A főváros  kitett magáért: irdatlan mennyiségű pénzt költött az utak kövezésére, a Városliget feldíszítésére, a Stefánia út villanyvilágítására.  Felállítottak egy lakásirodát, hogy a fővárosba látogató tömegeknek szállást tudjanak biztosítani. A főváros felszólította a rendőrfőkapitányt, hogy biztosítsa a közjárművek tisztaságát, követelje meg a hordárok tisztes öltözetét, és biztosítsa, hogy a városba érkező idegenek meg legyenek óvva a csavargók zaklatásától. A kiállítás 1885. május 2-án, Rudolf trónörökös védnökségével nyílt meg, a hivatalos katalógus szerint 270 000 m2-en, 600 kiállítóval. Olyan jelentős termékek kerültek bemutatásra, mint a Ganz-gyár híres vasúti kereke és transzformátorrendszere, Mechwart gépek, Eisele József kazánjai és a Höcker testvérek gőzgépei. De sikert arattak  az újdonságnak számító Tonet (hajlított) bútorok és az Egger Béla és Társa cég izzólámpái.
A kiállítás alatt a bemutatók mellett több nemzetközi kongresszust is tartottak. Helyet kaptak így az agrár, a bányászati, kohászati és földtani egyesületek találkozói. A kiállítás területe 8 és 23 óra között, a csarnokok 9 órától este 6-ig voltak nyitva. Dohányozni a kerthelyiségeken és a vendéglőkön kívül szigorúan tilos volt. Nagyobb kosarat, csomagot, bőröndöt a bejárati ruhatárakban le kellett adni, a kiállításon vett nagyobb tárgyakat pedig csak a számla bemutatásával lehetett kivinne a kiállítás területéről. Az akkori Műcsarnokot –ma Magyar Alkotóművészek Háza– kivéve, minden helyiségbe be lehetett lépni pálcával, ernyővel, vagy napernyővel. A kiállított tárgyakat megérinteni tilos volt, lerajzolni is csak a kiállító írásbeli s az igazgató által láttamozott engedély birtokában lehetett. A kiállítás rendkívül népszerű volt, nyitva tartása fél éve alatt 1 760 ezer látogatója volt.

A kiállítás épületei közül hármat nem bontottak le: az Iparcsarnokot, a Műcsarnokot és a Király pavilont. Az első kettő múzeumként funkcionált tovább, míg az Ybl által tervezett épületben Gerbeaud nyitott cukrászdát. Mivel ezek az épületek a kor fő törekvéseit illusztrálták, meghagyásuk szimbolikus értékű volt. Az Iparcsarnok a gazdasági, a Műcsarnok a kulturális felzárkózás reményét, a Király pavilon pedig a Béccsel egyenrangú uralkodói székhellyé emelkedés vágyát jelezte.

 

 

Az Ezredéves kiállítás

Száztornyú város áll odakünn a város erdejében. A mesebeli tündérek varázsolták oda bűvös vesszővel s mintha egy éjszakán át keletkezett volna az egész, olyan meglepő álomnak tetszik mindenkinek” – írta a korabeli kiállítási útmutató. A millennium közeledtével a nemzeti felbuzdulás az ünnepet világra szóló eseménnyé akarta tenni. Ennek kapcsán vita bontakozott ki, hogy világkiállítás, vagy „csak” országos kiállítás keretében mutassák meg a dicső múltat és jelent. A világkiállítástól azt remélték, hogy Magyarországot egy időre Európa központjává teszi. A kormány érve ezzel szemben az volt, hogy ez az évforduló nemzeti ünnep, ezért az ünneplésnek is nemzetinek kell lennie: a leendő kiállításon csak olyan tárgyak legyenek kiállítva, melyek a magyar korona területén termettek vagy készültek. A törvényhozás ez utóbbi álláspont mellett tette le voksát. 1892 decemberében megalakult az Ezredéves Kiállítás Országos Bizottsága.A nemzeti kiállítás beszámoló lesz első sorban a magyar hazának és másodsorban a külföldnek arról, a mit elértünk, a mit tudunk, a mink van, amink lesz. Repertoriuma a múltnak, tükre a jelennek s mutatója a jövőnek. És mert sem magunkat, sem másokat ámítani nem akarjuk, tökéletesnek kell lenni a kiállításnak a legkisebb részletig, nem takargatva azt, a mi nincs és nem szépítve azt, a mi van.” (Gelléri Mór: Az ezredéves kiállítás, 1896.). A főváros a kiállítás céljaira átengedte a Városligetnek a Stefánia út jobb és bal oldalán fekvő részét. Ennek fejében azonban feltételül szabta az Állatkert ingyenes látogathatóságát, és azt, hogy a kiállítás után az épületeket le kell bontani, illetve hogy vissza kell állítani a park rendjét. A Városliget átengedése nem találkozott a közvélemény osztatlan támogatásával, mert sokan attól tartottak, hogy a pavilonok felállítása miatt sok fát ki fognak vágni. Ebben nem is tévedtek nagyot, mert a kiállításnak végül 800 fa esett áldozatául.

A kiállítás építészeti tervére 1893-ban írtak ki pályázatot, melyre 34 pályamű érkezett. Az elbírálás során salamoni döntés született: a négy legjobbnak ítélt pályatervet (Korb Flóris és Giergl Kálmán, Shickedanz Albert, Gerster Károly és Mirkovszky Géza valamint Neuchloss Károly) egyesítve valósították meg. Előírás volt, hogy az épületeknek ideiglenesnek kellett lenniük, így azokhoz bármilyen anyagot fel lehetett használni, egyetlen szigorú követelmény volt csak, a tűzbiztonság. A pályázati kiírás szerint az első főbejáratot az Andrássy út tengelyének folytatásában, a Nádor szigettel szemben kellett elhelyezni, „mert a főváros legszebb és legnépesebb útjának tengelyébe helyezett főbejárat könnyűvé teszi a kiállítás megközelítését s rendkívül emelné annak külső hatását”.

Elrendelték a tó kitisztítását, kibetonozását, a Rákos patak vizének bevezetését, a Nádor-szigetet a szárazföldtől elválasztó csatorna feltöltését, a kiállítást átszelő és az Iparcsarnoknál elágazó körút kiépítését. Ezen az úton (a mai Városliget körút) a kiállítás ideje alatt keskeny nyomtávú villamosvasút üzemelt. Ez egyben kiállítási tárgy is volt, és mint a létesítő cégek (Ganz és Társa és  a Roessemann és Kühnemann Gépgyár) produktuma bizonyította a villamos vontatás szélesebb körű felhasználásának lehetőségét.


A kiállítás főkapuja a mai Hősök terén



A területet végül a következőképpen osztották fel. Az első főbejáraton belépve az állandó híd bal oldalán, a tó körül a hadügyi csoport, a nagy körút bal oldalán a néprajzi és háziipari csoport volt. Ezután következett Bosznia Hercegovina kiállítása, majd a mezőgazdasági csoport, az Iparcsarnok az ipari csoporttal, végül a gépipari, bányászati és közlekedésügyi csoport. A kiállítási területnek a Stefánia (ma Olof Palme sétány) úthoz közel eső határa mentén az első főbejárat felé haladva a közművelődési és egészségügyi csoportot, a horvátok épületeit, az adminisztráció épületeit és végül a hajózási csoport épülettömbjét helyezték el. Ez a gyűrű fogta körül a Széchenyi szigetet, ahol a történelmi főcsoport (Vajdahunyadvára) épületei kaptak helyet. Hogy a szigetet is be lehessen kapcsolni a kiállításba, fel kellett építeni a tavon átívelő hidat (Zielinszky-híd). A jövőt mintakórház, Budapest városfejlesztési makettje, léghajó, és villanyvilágítás reprezentálta. A kiállításra érkezők az Ős-Budavár nevű szórakozó negyedben múlathatták az időt.


A történelmi főcsoport reneszánsz szárnya



A kivágott fák helyett jelentős újraültetést és telepítést is végeztek, az egyes pavilonok környékét virágokkal, bokrokkal díszítették. A kiállítás nemzeti jellegét tovább erősítette, hogy a csemetéket csak magyarországi faiskolákból szállították. Megújították az Iparcsarnok előtti korzót, a régi zenepavilont és szökőkutat eltávolították és új színes Világító Szökőkutat (fontaine lumineuse) építettek. A kiállítást ünnepélyes keretek között Ferenc József nyitotta meg 1896. május 2-án. Ekkor készült az első magyar filmhíradó. Minden adva volt egy látványos és egyedülálló kiállítás megrendezéséhez. 230 építmény, megannyi látványosság (Feszty-körkép, Lengyel körkép, Pokol körkép, okuloszkóp, léggömbrepülés, stb) és politikai béke: a parlamenti pártok ünnepélyesen kinyilvánították, hogy a kiállítás idejére félreteszik a politikai vitákat.

A közbiztonságot rendőrök, katonák százai biztosították. A királyi család tagjai többször is meglátogatták a kiállítást. A végelszámolásnál megállapították, hogy közel 5 millióan tekintették meg a kiállítást, bevételei és kiadásai egyensúlyban voltak, ami mai szemmel nem kis eredménynek tekinthető. A kiállításon ezer év történelmi-kulturális anyaga keveredett a korszak imponáló eredményeivel. A magyar termékek, szellemi javak, ipari és gazdasági eredmények, a magyarországi néprajzi-kulturális sokszínűség páratlan seregszemléjeként nemcsak az ország önbecsülésének tett jót, de növelte az ország külföldi elismertségét is. Dániel Ernő kereskedelemügyi miniszter e szavakkal zárta be a kiállítást: „ … egy olyan bájos kedves képtől, egy olyan tündérkerttől kell búcsút vennünk, mely fél éven át nem csak a főváros, de az egész ország büszkeségének forrása volt…

A nagy kiállítások

1885